Szeretném

Szeretném, a szalvétád
ha otthagynád az asztalon.
Megismerném, másé nem lehet,
így csak te hajtogatod.
Keresném ajkaid nyomát.

Szeretném még, ha megtalálnám
egy elkallódott zoknidat.
Ujjaim közt gyűrögetném,
elképzelném lábaidat.
Várnám, hogy újra betipegj.

És szeretném még, ha néha
rámtörne az illatod –
mikor hazamentél reggel,
úgy döntöttél, itt hagyod.
Szédülnék egész napon át.

Szeretném, ha a hajszálaid
dugítanák el a lefolyót egyszer.
Hosszan babrálnék velük,
mosolyogva. Semmi vegyszer!
Kócos hajadra gondolnék.

Szeretném még, ha nevetnél
a kanapén valami filmen,
és lemaradnék a poénról, mert
szuszogásod figyelem éppen.
Olyan szép, ahogy létezel!

És szeretném még, ha a levegő
belőled belém áradna át.
Ez is egy kicsit te vagy, súgnám,
számmal résnyire nyitnám a szád,
belélegeznélek, s hosszan benntartanám.

(Budapest, 2019. április 9.)