Minek

(kispróza; részlet)

A konyhában, amikor még megvolt, az utolsó képkockákon félbehagyott vacsora, félig lerágott csirkecsont, kettétört kenyér, uborkavég, pohár víz. Minek. A konyhából valami mégis megmaradt: a földre esett villa fülsértő csörgése. Evett, akkor kapta a hírt. Kiesett. Egyszerre zuhant rá a semmi.

Feszkó (Konyec filma)

(novella) (részlet)

Feszkónak minden jó volt, és ez nem volt már elviselhető: eleve gyanús volt, mert ugye, mi van, ha csak elvakult, és nem látja a veszélyes valóságot, másrészt meg mije van neki, egy szaros kis élete, az ekszekjutiv frontofiszmenedzseri melóval, parasztokkal való pofázással. Ezen hetekig hergelte magát, aztán inni kezdett azzal a valamilyen Lacival, Fassetuggya Laci, így nevezné most, és ez feltárta az ő való igazságát, hát ha nem is közvetlenül az ital, de hogy itt Szandrával találkozott, aki mondta avval a szent babaarcával, hogy mennyire örül, hogy ha már nekik nem jött össze, de a Feszkót kedveli, és a Nikit is kedveli, és hogy sokkal jobb ez így, mintha a Niki is a Karcsival vagy a Bartha Pállal (…) jött volna össze. Hát itt Feszkó ledobta a szíjat, hogy kivel, meg mikor, meg hogy ő ezt nem gondolta volna, ő marha, de most kinyílt a szeme, seperc alatt összedobott egy komplett szövetséget maga ellen, aminek értelme nem volt ugyan, viszont azt nem is kellett firtatni, a tény az éppen elég volt.

Újraindítás

(novella, részlet)

– De komolyan, hallod? Már az égő csipkebokorral felgyújthatták volna az egészet… Ilyen bolondságot kitalálni, ilyen felelőtlennek lenni. – mondta W. S., és optomotoros indukcióval, vagyis a szemével kavargatni kezdte az elektrolitalát.
– Ja, ne is mondd! Aztán később, amit világégésnek neveztek, vagy amikor feltalálták az atombombát. Meg a sztellarátort! – tette hozzá P. M. elnéző mosollyal.
– Figyelj, és amúgy te gondoltad volna, hogy a gőzgépből ez lesz? Hülyeség volt rávezetni őket? – kérdezte az egy irányból átlátszó ablakon bebámulva W. S.
– Nehéz ezt megmondani így utólag. Utólag is. Az biztos, hogy hamar rákattantak a szénre, utána meg ugye megtalálták az olajat. Pedig emlékszem, azt csak kenőanyagnak szántuk.
– A forgatáshoz?
– Persze, mindig így szoktuk. Régi, de megbízható technológia. – tárta szét kezét P. M.
Itt egy kicsit megakadt a beszélgetés, W. S. az italt tele-szürcsölte, most már kellemes hőfokon izzott, P. M. pedig belemerült a háttércsipogás zenszerű békéjének élvezetébe. Két öreg szaki, gondolhatta volna az arra járó, de nem voltak arra járók, a küldetést ketten hajtották végre. Illetve egyvalaki még volt, a mellettük lévő másik helyiségben, mégpedig Wubbo van der Ockels, a méltán híres jövőtervező. Hármójuk közül ő nem tudta pontosan, hogy hol van, hogy hogy került oda, és hogy kik ezek, akik kérdezgetik, nyomogatják, bizgerélik már egy ideje.

Megjelent művek

• Kis kettősség
• Kalóz
• Harangoznak

Megjelent művek

(haikuk és haikuciklusok)