• Találkozások
• Emlékekre
• Exitus
• Exitus II.
• Exitus III.
• Exitus IV.
• Angyali szerető
• Utolsó vérig
• Haiku a csendre
• Haiku a megfellebezhetetlen szerelemre
• Haiku egy búcsúhoz
• Haiku az emberségre
• Haiku az álomra
• Haiku a kétségre
• Türkizkék haiku
• Jin vagy Jang

Utolsó vérig

plakátragasztó
alkonyat, utcamécses
harca hajnalig

Hommage-variációk egy hídra

(versciklus) (részlet)

(I.) Egy kritikus ponton
(Hommage à lélek)
 
Lám, rám a vám terhe szakad,
amit az átkelésért fizetünk,
hogy ez a híd, ez a fényes,
holdcsónakokból szőtt pillanatnyi ponton
kitartson, ha billegve is és alig, de
ne szakadjon szét egy kritikus ponton,
mert hát nem vagyunk mi halak,
csak most hallgatunk, de egyébként
kívánjuk a beszédet, és a vizet, mi éltet,
csak mértékkel fogyasztjuk, s ha kérdik a miértet:
mert nem vagyunk sem halak, sem cetek,
értsétek már meg végre, tébolyult istenek,
nekünk át kell érni arra a másik partra,
nincs alternatíva, így hozta a karma,
a ti határidőnaplótok, az eleve elrendeltetett.
És méghogy nincsenek jelek,
hát hogy állnak most fenn a csillagok?!
Nézd, az a hullócsillag én vagyok!
Nézd, az a hullócsillag én vagyok!
Te pedig a föld, az élet,
és én földet kell, hogy érjek,
még ha becsapódom is –
mert ez az isteni érdek.

Hommage-variációk egy pattanásra

(novellaciklus) (részlet)

Arcok bijektív vetületben
(Hommage à Esterházy Péter)

Ezerhétszázhányban apám egy napon felkelt, tükörbe nézett, és konstatálván, hogy abban megjelenő hercegi orcáját randa pattanás csúfítja, többé nem tudott tükörbe nézni. N. városában minden tükör e napon összetörött, szükség rájuk tovább nem lévén az Úr továbbmozdította hatalmas futószalagján az anyagok stációját. A tükrök isa por lettek, és az asszonyok sírtak. Apám soha többé, más városban sem tudott tükörbe nézni, pedig soká élt még, és rám sem nézett azután, hogy azt mondták neki, tiszta apja vagyok, nehogy akárcsak bennem meglássa magát, és úgy bandukolt eme Úr eme futószalagján, és oly soká, hogy végül, midőn elhalálozása bekövetkezett, nem ismerte volna fel magát.

Jómagam egyébként nem foglalkozom ilyen kérdésekkel, a pattanás is pötty, a focilabdán is pötty van, metszetük nem üres voltának felfedezése azt a hitet erősíti bennem, hogy ez is csak játék, esetleg kis hiba a futószalagon, amelyen gyártódva vanódok, vagy hogy, ami apám orcáját az enyémtől elfordítá, és sokszor eszembe sem jut, hogy ha apám nem nézett a szemembe, akkor – az egymásra nézés bijektivitása okán – én se nézhettem az övébe, tehát midőn elhalálozása bekövetkezett, nem ismertem volna fel apám arcképét.