Én, Valamilyen Gusztáv
Valamilyen Gusztáv vagyok. Mindegy, hogy pontosan milyen, mert csak a látószög személyessége fontos. Mit mond egy illat. Mit mond egy ölbe hulló kéz. Mit mond egy fizetési felszólítás. Mit mond egy szendvicsbe harapás a villamoson. (Direkt központozok így egyébként. A kérdőjelek néha túl ömlengősek.) És ugyan mit mond ehhez képest az, hogy ezeket ki írja le? Úgyis a hogyan a fontos.
Akik mégis tudni akarják: Valamilyen úr 1977 óta ténfereg önök között, született Kisvárdán, él Budapesten, ahol időnként fel- és eltűnik. Betűkkel, képekkel, hangokkal is szeret maszatolni. Művei egy része megjelent különböző antológiákban, néhány díjat is nyert.
De tényleg nem ez a fontos: az író helyett az írásra figyeljenek, és az íráson keresztül magukra. Csak engedjék be a szót, mint jóbarátot, és ne akarják kitalálni, mire gondolt a költő, mert tökmindegy – a kérdés az, önök mire gondolnak. Tehát csak gondoljanak arra, amire gondolnak, és még csak ne is gondoljanak arra, hogy nem arra gondolnak, amire gondolnak! Jó utazást magukba!
Fotók
Irodalomterápiás füzetek II. – Szorongás
- Kiadó Magyar Irodalomterápiás Társaság, Budapest
- Kiadványtípus antológia
- Megjelenés 2024
Megjelent művek
- Duplakomfort
- Ragadd meg a holnapot
Duplakomfort
(részlet)
Mert egyébként meg vágyott színházba, és nem is csak a Tarkány Gizella Circus előadásaira, hanem a fent említett Mayerről elnevezett Mayer Asztrik Színházba is. Sőt, hát igazából a Mayerbe szívesebben ment volna – igaz, csak egy kamaradarabra a kisszínpadra –, mert azért jóval kulturáltabb, tisztább, mint a Gizellának helyt adó koszlott épület. Ezt nem merte felvetni, hogy inkább a Mayerbe menjenek, mert félt, hogy akkor viszont egy rendes kétfelvonásosra akarja vinni Alex, ami kész katasztrófa, ott kétszer kell túlélni mindent, a Gizellában viszont eleve csak egyfelvonásosok vannak. Azért is próbálgatta a cigit, ezt a nézős verziót, mert úgy kalkulált, hogy ha 80-90 perc körül van egy darab, akkor ha azalatt nagyjából ötször teszi meg, hogy nemrágyújt, akkor az ki is adja a játékidőt. A telefonján – ahogy most ötödjére le is ellenőrizte – beállította az emlékeztetőket 19:15-re, 19:30-ra és így tovább 20:30-ig, hang nélkül, csak rezgőre. Ha elég gyors, nem fog zavarni senkit, de így tudja mérni, hogy mennyi van még hátra, csak annyit kell mindig megjegyeznie, hogy hányszor rezgett eddig.
Ragadd meg a holnapot
(részlet)
Úgy volt megcsinálva a franciaerkélyes szoba, hogy ne nagyon lehessen belátni, fikuszok és könnyezőpálmák takarták az ablak nagyobb részét. Ettől elég sötét lett, de biztonságot adott. Hogy kifelé mégis lehessen látni, a kanapé egészen az ablak elé volt tolva, a szobának háttal, így a növények közében három-négy irányba is nyílott némi kilátásod. De ez hülyeség, mondta anyád is, meg apád is, hogy így tenni be a kanapét, hát ha vendéged jön kislányo… Nem jön, mondtad, és rádhagyták. Nem értettek, sem most, sem korábban. Fura lány; csinos, de fura, így mondta apád a rokonoknak (akikkel tök régóta nem találkoztál), mintha a kettő között kellene lennie valamiféle logikai kapcsolatnak. Végül is. Akárkit megkaphatna, gondolta anyád is, de nem merte mondani. Sose volt annak jó vége.
Szó-kincs 2020
- Kiadó Aposztróf Kiadó, Budapest
- Kiadványtípus antológia
- Megjelenés 2020
- ISBN 977-2062-830-20-8
- ISSN 2062-8307
Szeretném
(vers) (részlet)
Szeretném, ha a hajszálaid
dugítanák el a lefolyót egyszer.
Hosszan babrálnék velük,
mosolyogva. Semmi vegyszer!
Kócos hajadra gondolnék.
Szeretném még, ha nevetnél
a kanapén valami filmen,
és lemaradnék a poénról, mert
szuszogásod figyelem éppen.
Olyan szép, ahogy létezel!
Az önismeret művészei 2.
- Kiadó Univerzum Művészei Alkotócsoport, Bogárd és Vidéke Nyomda és Lapkiadó – Sárbogárd, 2012
- Kiadványtípus antológia
- Megjelenés 2012
- Szerkesztő Kende Sándor
- ISSN 2061-9677
Ön/ismeret/len
(haikuciklusok)
I. Ön
(32 év – Haiku József Attilához)
síneken jövő-
kép: lépés. a lelépés.
józsef attila.
Szó-kincs 2019
- Kiadó Aposztróf Kiadó, Budapest
- Kiadványtípus antológia
- Megjelenés 2019
- ISBN 977-2062-830-19-2
- ISSN 2062-8307
Libegő
(vers) (részlet)
kihajtogatom a szirmokat
sorra egymás után
nézd, ez vagyok én
ez a fura kis virág
meztelen
és ez itt a porzóm
ezekkel meg fotoszintézelek
fényt eszek, ha jön a Nap
és egy kicsit minden nap eljön
akkor is, ha felhősek a reggelek
és a bölcs szél, az is eljön
és elfújja a száradt
a megfáradt szirmokat
mi belőlem kél útra
hogy hová lesz vajon
látod, nem tudom
Maggileves
(vers) (részlet)
Mert akkor is,
kezdted az újabb rohamot,
mert akkor is,
és villámokat szórt a szemed,
és fogalmam sem volt,
ez mikor, mi lehetett,
csak álltam a fazék mellett,
szemembe kis híján könny szökött,
menj el, mondtam, vagy adj egy rongyot,
kifutott ez a szar, mint te meg én,
bár nincs bennünk szójalecitin,
sem emulgeáló- és tartósítószerek,
és talán ez is a baj, tudod,
hogy nem tudunk őrizni,
mint a cserépkályhában
a parazsak a meleget,
csak lángolunk, elforrunk,
két elcseszett maggileves.
Ígéretek 2
- Kiadó GARBO Kiadó, Budapest
- Kiadványtípus antológia
- Megjelenés 2009
- Szerkesztő Szecsődy Péter
- ISBN 978-963-87845-5-1
Te intellego, Nero
(vers)
Nagykabátban, szélben állva fenn a város felett
szemembe vág a túlparti éjben ázó fénysereg,
utcalámpa-lándzsák és ablakfény-ágyúgolyók
meredeznek és gurulnak. Visszapattanva a folyón
végül engem is eltalálnak, robbannak kövek,
porlanak sziklák, egy majdnem telibe a fejem,
egy másik szíven talál, egy fénylándzsa az megint,
hetvenhét életemben mindig így volt. Ez itt,
mint egy örök ismétlődés, mintha sosem lenne más,
csak hetvenhétszer ugyanaz, ugyanaz a halál.
Utálom, utálom már ezeket az istenverte fényeket,
utálom a várost, a torkon legyűrt éveket.
Gyújtanám, gyújtanám az egész kócerájt,
akkor lángolj te város, tűzben lángolj odaát,
lobogj te folyó, robbanj föl, ó, iam intellego,
sic ascendis gloriam caesar, te intellego, Nero.*
(Budapest, 2008. március 30-31.)
*[jintellegó, zik aszkendisz glóriam cézár, tintellegó, Neró]: már értelek, így leszel dicsőséges császár, megértelek, Néró.
Szó-kincs 2022
- Kiadó Aposztróf Kiadó, Budapest
- Kiadványtípus antológia
- Megjelenés 2022
- ISBN 977-2062-830-22-2
- ISSN 2062-8307
- Díj Különdíj
Hommage-variációk egy hídra
(versciklus) (részlet)
(I.) Egy kritikus ponton
(Hommage à lélek)
Lám, rám a vám terhe szakad,
amit az átkelésért fizetünk,
hogy ez a híd, ez a fényes,
holdcsónakokból szőtt pillanatnyi ponton
kitartson, ha billegve is és alig, de
ne szakadjon szét egy kritikus ponton,
mert hát nem vagyunk mi halak,
csak most hallgatunk, de egyébként
kívánjuk a beszédet, és a vizet, mi éltet,
csak mértékkel fogyasztjuk, s ha kérdik a miértet:
mert nem vagyunk sem halak, sem cetek,
értsétek már meg végre, tébolyult istenek,
nekünk át kell érni arra a másik partra,
nincs alternatíva, így hozta a karma,
a ti határidőnaplótok, az eleve elrendeltetett.
És méghogy nincsenek jelek,
hát hogy állnak most fenn a csillagok?!
Nézd, az a hullócsillag én vagyok!
Nézd, az a hullócsillag én vagyok!
Te pedig a föld, az élet,
és én földet kell, hogy érjek,
még ha becsapódom is –
mert ez az isteni érdek.
Hommage-variációk egy pattanásra
(novellaciklus) (részlet)
Arcok bijektív vetületben
(Hommage à Esterházy Péter)
Ezerhétszázhányban apám egy napon felkelt, tükörbe nézett, és konstatálván, hogy abban megjelenő hercegi orcáját randa pattanás csúfítja, többé nem tudott tükörbe nézni. N. városában minden tükör e napon összetörött, szükség rájuk tovább nem lévén az Úr továbbmozdította hatalmas futószalagján az anyagok stációját. A tükrök isa por lettek, és az asszonyok sírtak. Apám soha többé, más városban sem tudott tükörbe nézni, pedig soká élt még, és rám sem nézett azután, hogy azt mondták neki, tiszta apja vagyok, nehogy akárcsak bennem meglássa magát, és úgy bandukolt eme Úr eme futószalagján, és oly soká, hogy végül, midőn elhalálozása bekövetkezett, nem ismerte volna fel magát.
Jómagam egyébként nem foglalkozom ilyen kérdésekkel, a pattanás is pötty, a focilabdán is pötty van, metszetük nem üres voltának felfedezése azt a hitet erősíti bennem, hogy ez is csak játék, esetleg kis hiba a futószalagon, amelyen gyártódva vanódok, vagy hogy, ami apám orcáját az enyémtől elfordítá, és sokszor eszembe sem jut, hogy ha apám nem nézett a szemembe, akkor – az egymásra nézés bijektivitása okán – én se nézhettem az övébe, tehát midőn elhalálozása bekövetkezett, nem ismertem volna fel apám arcképét.
Zajlás
9 months ago
10 months ago
2 years ago





