Idegentest

(novella) (részlet)

Novemberben az ember már a távolsággal van elfoglalva, hogy hány lépés még a buszmegálló a hidegben, mennyi még a be nem melegedett ízületeknek, hány térdroppanás kell az üdvözüléshez, ami maga a busz.

[…]

Egy perc, kettő, kettő és fél, kettő negyvenöt, így számolja az ember az időt a buszra várva. Végre feltűnik a köhögő, ólomfüstös doboz.

Időzítés

(novella) (részlet) (különdíjban részesült)

[…] odaállt a tábla elé Banu Laci, az elefántfülű, pocakos raktáros, piszkosfehér kötött pulóverben, ami alól kikukkantott az ing alja és a nadrág öve, és amin rénszarvasok vágtattak keresztbe egy csíkban; zsibbasztotta lábait a porckorongsérv, öt kilót nem emelhet, mondta, amire azt morogta a főnöke, hogy annyit nem is fog, az asszonyok is nyolcat mozgatnak, vagy pedig el lehet menni. El. Hova? Elment az idő, én már nem mehetek sehova – gondolta Laci, és összeszorította magát […]

Hommage-variációk egy hídra

(versciklus) (részlet)

(I.) Egy kritikus ponton
(Hommage à lélek)
 
Lám, rám a vám terhe szakad,
amit az átkelésért fizetünk,
hogy ez a híd, ez a fényes,
holdcsónakokból szőtt pillanatnyi ponton
kitartson, ha billegve is és alig, de
ne szakadjon szét egy kritikus ponton,
mert hát nem vagyunk mi halak,
csak most hallgatunk, de egyébként
kívánjuk a beszédet, és a vizet, mi éltet,
csak mértékkel fogyasztjuk, s ha kérdik a miértet:
mert nem vagyunk sem halak, sem cetek,
értsétek már meg végre, tébolyult istenek,
nekünk át kell érni arra a másik partra,
nincs alternatíva, így hozta a karma,
a ti határidőnaplótok, az eleve elrendeltetett.
És méghogy nincsenek jelek,
hát hogy állnak most fenn a csillagok?!
Nézd, az a hullócsillag én vagyok!
Nézd, az a hullócsillag én vagyok!
Te pedig a föld, az élet,
és én földet kell, hogy érjek,
még ha becsapódom is –
mert ez az isteni érdek.

Hommage-variációk egy pattanásra

(novellaciklus) (részlet)

Arcok bijektív vetületben
(Hommage à Esterházy Péter)

Ezerhétszázhányban apám egy napon felkelt, tükörbe nézett, és konstatálván, hogy abban megjelenő hercegi orcáját randa pattanás csúfítja, többé nem tudott tükörbe nézni. N. városában minden tükör e napon összetörött, szükség rájuk tovább nem lévén az Úr továbbmozdította hatalmas futószalagján az anyagok stációját. A tükrök isa por lettek, és az asszonyok sírtak. Apám soha többé, más városban sem tudott tükörbe nézni, pedig soká élt még, és rám sem nézett azután, hogy azt mondták neki, tiszta apja vagyok, nehogy akárcsak bennem meglássa magát, és úgy bandukolt eme Úr eme futószalagján, és oly soká, hogy végül, midőn elhalálozása bekövetkezett, nem ismerte volna fel magát.

Jómagam egyébként nem foglalkozom ilyen kérdésekkel, a pattanás is pötty, a focilabdán is pötty van, metszetük nem üres voltának felfedezése azt a hitet erősíti bennem, hogy ez is csak játék, esetleg kis hiba a futószalagon, amelyen gyártódva vanódok, vagy hogy, ami apám orcáját az enyémtől elfordítá, és sokszor eszembe sem jut, hogy ha apám nem nézett a szemembe, akkor – az egymásra nézés bijektivitása okán – én se nézhettem az övébe, tehát midőn elhalálozása bekövetkezett, nem ismertem volna fel apám arcképét.
 

• Találkozások
• Emlékekre
• Exitus
• Exitus II.
• Exitus III.
• Exitus IV.
• Angyali szerető
• Utolsó vérig
• Haiku a csendre
• Haiku a megfellebezhetetlen szerelemre
• Haiku egy búcsúhoz
• Haiku az emberségre
• Haiku az álomra
• Haiku a kétségre
• Türkizkék haiku
• Jin vagy Jang

Utolsó vérig

plakátragasztó
alkonyat, utcamécses
harca hajnalig