Ígéretek 2

Te intellego, Nero

(vers)

Nagykabátban, szélben állva fenn a város felett
szemembe vág a túlparti éjben ázó fénysereg,
utcalámpa-lándzsák és ablakfény-ágyúgolyók
meredeznek és gurulnak. Visszapattanva a folyón
 
végül engem is eltalálnak, robbannak kövek,
porlanak sziklák, egy majdnem telibe a fejem,
egy másik szíven talál, egy fénylándzsa az megint,
hetvenhét életemben mindig így volt. Ez itt,
 
mint egy örök ismétlődés, mintha sosem lenne más,
csak hetvenhétszer ugyanaz, ugyanaz a halál.
Utálom, utálom már ezeket az istenverte fényeket,
utálom a várost, a torkon legyűrt éveket.
 
Gyújtanám, gyújtanám az egész kócerájt,
akkor lángolj te város, tűzben lángolj odaát,
lobogj te folyó, robbanj föl, ó, iam intellego,
sic ascendis gloriam caesar, te intellego, Nero.*
 
(Budapest, 2008. március 30-31.)
 
 
*[jintellegó, zik aszkendisz glóriam cézár, tintellegó, Neró]: már értelek, így leszel dicsőséges császár, megértelek, Néró.